UA-78259889-1
bootstrap modal

A veszettség

A veszettség (Rabies lyssa) egy vírus okozta zoonotikus neuroinvazív fertőző betegség, ami agy- és gerincvelőgyulladást okoz emlősökben. Veszettség ellen nem vakcinázott emberben nagyon ritka kivételtől eltekintve halálos kimenetelű betegség.

Az idegrendszeri tünetek kialakulása előtt ún. poszt expozíciós sorozatoltással meggátolható a betegség kifejlődése.
Az idegrendszeri tünetek kialakulása után intenzív ellátás szükséges, a Milwaukee-protokollsegítségével.

A fertőzés leggyakoribb formájában veszett állat harapás útján a sérült bőrfelületen keresztül a nyálával juttatja be a vírust a szervezetbe, nagyon ritkán figyeltek csak meg szájon át való (nyálkahártyán keresztüli) és légúti (pl. barlangászok a veszett denevérek apró váladékcseppjeinek belélegzésével) fertőződést. 

Számos transzplantációs fertőzésről is beszámoltak, mely közül talán a legérdekesebb 2005 februárjában Németországban történt. A 26 éves nőnemű donor 2004 decemberében hunyt el szívelégtelenségben, kokain és ecstasy fogyasztás következtében.
A rutin transzplantációs tesztek között nem szerepel a veszettség fertőzöttségre való szűrés, valamint a kórelőzmény sem utalt bármi gyanúsra, ezért a szerveit így hat páciens megkapta. A recipiensek közül hárman megfertőződtek, kettő közülük elhunyt. A másik három beteg szerencsére nem mutatta a betegség tüneteit. A műtétekben közreműködő kórházak dolgozóinak tömegét kellett veszettség ellen immunizálni. A vizsgálat során kiderült, hogy a 26 éves donor halála előtt 2004 októberében Indiában, a világ veszettség szempontjából egyik legfertőzöttebb területén járt.

A vírus nyállal csak az agyvelő fertőződését követően ürül intermittáló (szakaszos) jelleggel. A lappangási időt befolyásolja a harapás helye (központi idegrendszertől való távolsága) és a megharapott testrész idegekkel való ellátottsága, mivel a vírus az idegpályákon halad (kb. 3 mm/óra sebességgel) a központi idegrendszer felé, illetve az idegsejtekben képes nagymértékben elszaporodni.

A lyssavírusok eredeti gazdaállatai a denevérek.

A fertőzést a denevérek 80%-a túléli. A veszettség terjesztésében földrészenként más-más állatfajok játszanak döntő szerepet. Magyarországon az évenkénti kötelező védőoltások bevezetésével az urbánusveszettségi forma (mely során a betegség fő terjesztői a kutyák és a macskák) megszűnt, míg az erdei veszettség (melyben a betegség fő terjesztője a vörös róka, illetve más vadon élő húsevő) a repülőgépről leszórt táplálékba rejtett orális veszettség vakcinákalkalmazásával jelentősen visszaszorult.

A veszettség kórokozója az úgynevezett szűrhető mikroorganizmusok közé tartozik és az idegsejtekben jellemző sejtzárványoknak, a Negri-testeknek képződését idézi elő. Veszett eb nyála már 3-8 nappal a betegség jellemző tüneteinek fellépése előtt fertőző lehet. Veszett állat vére csak kivételesen fertőz; teje tartalmazhatja a vírust. Az agyvelő fertőzőképessége, ha nedves állapotban levegőtől és fénytől megóvjuk, szobahőmérsékleten és nagy hidegben is hónapokon át megmarad, magasabb hőmérsékleten gyorsan megszűnik (45 °C-on 24 óra alatt, 50 °C-on 1 óra alatt). A rothadás is csak hetek múlva teszi tönkre. 70%-nál erősebb alkohol és fertőtlenítő szerek percek vagy órák alatt tönkreteszik.

Veszettség - csak egyszerűen

Tünetek


A tünetek állatfajonként változatosak lehetnek, megkülönböztetünk dühöngő és csendes veszettséget. A csendes veszettség során nem tapasztalható dühöngési szakasz, a bevezető stádium közvetlenül a bénulási szakaszba megy át. A főbb tünetek elsősorban az agyvelői idegek bénulására és a limbikus rendszer zavarára (a központi idegrendszer magatartást szabályozó központja) vezethetők vissza, de a fertőzésnél a központi idegrendszer egész állománya érintetté válik (agyödéma, perivasculáris sejtes infiltráció).

A veszettség főbb tünetei: nyálzás (nyálcsorgás), lógó állkapocs, széjjeltérő kancsalság (strabismus divergens), viselkedészavar (agresszió), kóborlási hajlam, emészthetetlen tárgyak (kő, kavics, fadarab) lenyelése, majd nyelészavar, nagyon jellegzetes rekedtté váló hang (a hangszálakat ellátó ideg bénulása miatt), víziszony (hydrophobia, ugyanis a bénulások előtt a nyelés, amelyet reflexszerűen már a víz látványa is kiválthat, görcsös fájdalmat okoz). A vadon élő állatokra a szokatlan szelídség jellemző, de bármilyen ingerhatásra előtörhet belőlük az agresszivitás.

A klinikai tünetek fajokként, sőt fajokon belül fajtánként, ezen belül még egyedenként is változhatnak, de a tipikus tünetek.

Kutyáknál

A betegség „szabályos" formájában három szakaszt különböztethetünk meg: az első, nagyjából 1/2-3 napig tartó időszakban megváltozik az állat viselkedése, de néha csak annyira, hogy még a gazdájának is alig tűnik fel. Az élénk vérmérsékletű, játékos, örökmozgó kutya csendesebb, zárkózottabb, kedvetlenebb lesz, a kiegyensúlyozott, nyugodt kutya pedig nyugtalanabb, ingerlékenyebb, idegen személy vagy állat közelében támadóbb, a simogató kéz felé kap. A megszokott táplálékát visszautasítja, emészthetetlen, sőt undorkeltő anyagokat viszont mohón felfal. Gyakori a fokozott nemi ingerlékenység és az, hogy a harapás, marás helyét nyalja, harapdálja, nemegyszer szinte szétmarcangolja az állat. Egy-egy kutyán már ebben a szakaszban is megfigyelhető a nyálfolyás, a nehézkes nyelés és a víziszony.

Embereknél

Embereknél is különböző a veszettség lappangási ideje és lefolyása. Amíg a marás helyén a testbe jutott vírusok, illetve az idegrendszer érintettsége eléri az agyvelőt, átlag 18-60 nap telik el. Legtöbbször a 20-40. napon jelennek meg a központi idegrendszeri tünetek. A veszettségnek az embernél is három szakaszát különböztetjük meg:
A prodromális (bevezető) szakaszban lehangoltság vagy izgatottság, álmatlanság, rossz étvágy, mérsékelt láz nyugtalanítják a beteget; olykor csapongó jókedv és a sebhely zsibbadása, fájdalmassága is mutatkozik. Ez az állapot 2-8 napig tarthat, de hiányozhat is úgy, hogy azonnal az izgatottság szakaszának jelenségei lépnek előtérbe.
Izgatottsági (dühöngési) szakasz: a lélegzet gyakori elakadása, nyelési görcsök. Erősebb fény, hang vagy a beteg arcába fúvás fájdalmas lélegzési és nyelési görcsöket válthat ki. Később ezek önként is és mind sűrűbben jelentkeznek, megfulladással fenyegetve a beteget. Ugyanezen szakaszban gyakoriak az őrjöngési rohamok, ezek csillapodásával a tiszta öntudat visszatér. E szakasz 1-3 napig tart és vége felé a láz folyton magasabb, a beteg állapota egyre kétségbeejtőbb, remeg, sokat nyáladzik, köp.
Bénulási szakasz: 2-18 óráig tart, az izgatottság szűnik, a görcsök elmúlnak, a nyelés javul, de a gyengeség fokozódik, a tagok bénulnak, az eszmélet elvész és a halál beáll. Sokszor már a második szakaszban hal meg a beteg, fulladás következtében.
A csendes veszettség embernél (és macskáknál) ritka.

Megelőzés és kezelés

A veszettség elleni megelőzés és védekezés az ún. preexpozíciós és posztexpozíciós sorozatoltásokkal történik. Preexpozíciós sorozatoltásban potenciálisan fertőzésnek kitett személyeket részesítenek (általában vadászokat, állatorvosokat, veszettség vírussal dolgozó tudósokat, barlangászokat). Posztexpozíciós sorozatoltásban a veszett állat által megmart (feltehetően lappangási időszakban lévő fertőzött) személy részesül. A központi idegrendszeri tünetek kialakulása után sorozatoltással már nem kezelhető a betegség. Az egyik terápiás megközelítés az ún. Milwaukee-protokoll. Ennek lényege, hogy a betegeket hosszabb ideig mesterségesen kómában tartják, arra a feltevésre alapozva, hogy a központi idegrendszer működésének ideiglenes „kikapcsolásával" a beteg életben tartható addig, amíg a szervezet természetes védekezőrendszere elpusztítja a kórokozót. 2004-ben a 15 éves amerikai Jeanna Giese volt az első beteg, aki ilyen módon túlélte a veszettséget. Hat nap után az immunrendszere elegendő antitestet termelt, hogy legyőzze a vírust. A Milwaukee-protokollt több betegnél is alkalmazták, hatékonysága azonban erősen ellentmondásos. Ugyan azóta több beteg is túlélte a klinikai tünetek megjelenésével járó veszettséget, mindegyik szervezetében kimutatható volt már a diagnózis időpontjában a vírus ellen termelt ellenanyag, noha egyikük sem részesült megelőző védőoltásban. Giese esetében például a felvételkor kizárólag a vírus ellenes antitestek voltak detektálhatóak a szervezetében, magát a vírust, vagy annak antigénjeit, nukleinsavát egyik mintájában sem sikerült kimutatni. Emellett jelentettek olyan esetet is, ahol a beteg semmilyen kezelésben nem részesült, mégis túlélte a laborvizsgálatokkal alátámasztott fertőzést. Ezek alapján felmerült, hogy valójában nem a kezelés volt hatékony, hanem ezeknek a betegeknek az immunrendszere eredendően ellenállóbb a fertőzéssel szemben

Felhasznát irodalom: A Wikipédia, a szabad enciklopédia
A videókért külön köszönet a Zállatorvosnak! :) http://www.youtube.com/user/zallatorvos

Ha tetszik, oszd meg!